Covidkarnevál? Szelektív vírusveszély Debrecenben

Több városi – virágkarnevál közeli – rendezvényt a koronavírus-járványra hivatkozva néhány napja mondott le a polgármester, más – virágkarnevál közeli – rendezvényt pedig ma hirdetett meg az alpolgármester. Egyébként pedig vigyázzunk magunkra.

Négy nappal ezelőtt – maszkos fotókkal illusztrálva – azt adta hírül saját politikusi Facebook-oldalán Papp László debreceni polgármester, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a járványhelyzet alakulását, és döntéseiket mindig az aktuális helyzetnek megfelelően hozzák meg. „Ebben a helyzetben – amelyben most van a világ – érdemes nagyon elővigyázatosnak és óvatosnak lennünk. Érzékelhetően nincs már meg az a távolságtartás az emberek között, amely a márciustól júniusig tartó időszakot jellemezte. Ezért továbbra is kérjük a lakosságot a koronavírus miatt megváltozott magatartási és fokozott higiénés szabályok betartására” – intette Debrecen népét a polgármester.

Ugyanezen a napon azt hírelte az önkormányzati média, hogy N ehéz döntést hozott Debrecen vezetése: néhány, augusztus 20-ához kapcsolódó rendezvényt nem tartanak meg – „Az olyan nagy tömegeket megmozgató rendezvények, mint a Cseh Sörkert, a Bor- és Jazznapok, valamit a Debreciner Gourmet kiváltó gasztrofesztivált, a Debreceni Pikniket azonban nem tudjuk megtartani – mondta Papp László.” (A hiba az eredeti szövegben van, azon nem változtattunk.)

A tegnapi nap híre Debrecenben az volt, hogy az elmaradt Campus Fesztivál helyett kigondolt – augusztus 19. és szeptember 19. közé tervezett – Campus Eleven rendezvénysorozat is elmarad, helyette augusztus 19. és 22. között ültetett koncerteket lesznek a Nagyerdei Stadionban. Itt is a koronavírus-járvány az ok.

A teljes cikk itt olvasható: https://www.debreciner.hu/cikk/3186_covidkarneval_szelektiv_virusveszely_debrecenben