Hajdú-Bihar

Koronavírus: két tesztjét is elrontották, 11 nap rosszullét után tudta meg egy polgári tanár, hogy megfertőződött

A koronavírus miatt az előző héten bezárt középiskola pedagógusa az első olyan ismert személy Polgáron, aki elkapta a fertőzést. Nem érti, hogy az iskola hajdú-bihari tanárait miért nem automatikusan tesztelték, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kollégáit. Bízik benne, a nyilvánossághoz fordulása elősegíti, hogy mások ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, szeptember 7-én …

Koronavírus: két tesztjét is elrontották, 11 nap rosszullét után tudta meg egy polgári tanár, hogy megfertőződött Read More »

Érdemi vizsgálat nélkül utasították el a sámsoni választás kapcsán indult nyomozás megszüntetése miatt tett panaszt

Káposznyák István azért nyújtott be panaszt az ügyészségnél, mert szerinte a választási csalás gyanúja miatt tett feljelentésének a felével a rendőrség egyáltalán nem foglalkozott. Úgy látja, a rendőrség trehány munkát végzett, ezt pedig az ügyészségnek is fel kellett volna ismernie. Július 21-én írtunk arról, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a választási csalás gyanúja miatt, …

Érdemi vizsgálat nélkül utasították el a sámsoni választás kapcsán indult nyomozás megszüntetése miatt tett panaszt Read More »

Koronavírus-fertőzött lett több debreceni védőnő

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ megerősítette a Debreciner értesülését. Augusztus 27-én szereztünk tudomást arról, hogy a napokban több debreceni védőnő koronavírus-tesztje pozitív lett. Még aznap fordultunk kérdéseinkkel a Debreceni Egyetem Klinikai Központhoz (DE KK), ide tartozik ugyanis a védőnői szolgálatot is ellátó Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet. Az intézet mai válaszában megerősítette az információinkat. (…) …

Koronavírus-fertőzött lett több debreceni védőnő Read More »

MotoGP-pálya mint a „tudomány fellegvára” – bemutatták a Hajdúnánás 2030 fejlesztési tervet

Főiskolát, új ipari parkot, gyógyvízkutató állomást és az országban egyedülálló tejporgyárat hozna létre, a geotermiával törekedne az energetikai önellátásra Hajdúnánás. Lakossági fórumot tartott augusztus 26-án, a Bocskai Filmszínház nagytermében az időközi választásra készülő hajdúnánási önkormányzat. A település az elmúlt hetekben az ott létesítendő MotoGP-pálya kapcsán került az országos figyelem középpontjába, így előzetesen arra lehetett számítani, …

MotoGP-pálya mint a „tudomány fellegvára” – bemutatták a Hajdúnánás 2030 fejlesztési tervet Read More »

A pedagógushiány Hajdú-Bihar megyében is problémát jelent, 10 éven belül pedig katasztrófa jöhet

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint az egész oktatási rendszert megrogyaszthatja a nagyarányú nyugdíjba vonulás. A tankerületi központoknál jelenleg is folyik az álláshelyek feltöltése, az iskolák pedig a magas óraszámmal és a helyettesítésekkel igyekeznek elfedni a tanárhiányt. A szeptemberi iskolakezdés közelsége miatt az elmúlt napokban érezhetően nőtt a közérdeklődés az oktatási intézmények pedagógusállományával, az ország számos …

A pedagógushiány Hajdú-Bihar megyében is problémát jelent, 10 éven belül pedig katasztrófa jöhet Read More »

Leleplezés Debrecenben! – Volt egyszer egy augusztus huszadika…

Na, ezzel is megvolnánk. Fejlesztés Debrecenben egyelőre kimaxolva. Térkő terkó abszolválva. Szobor leleplezve, felavatva, megkoszorúzva, felszentelve, díszbeszéd felolvasva. A kézi vezérlésű Debrecenben már egy ideje folyamatosan megy a cívis dumaszínház. Az a baj, hogy a helyi stand up-tól inkább sírva röhög kínjában a lakosság egy része. Itt például a kőtér térkövének színét a polgármester egy …

Leleplezés Debrecenben! – Volt egyszer egy augusztus huszadika… Read More »

A „magyarság fővárosa Debrecen” – Pósán László országgyűlési képviselő

Nem másik, nem második, nem regionális, nem tematikus – ahogy eddig ragozták a kormányoldali politikusok. Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő – az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, a Debreceni Egyetem oktatója, történész – a napokban már nyújtott egyfajta teljesítmény a Facebook-oldalán egyrészt a kinyilatkozásával, másrészt a kritikus reakciók tömeges törlésével. Az ünnepen – Szent István …

A „magyarság fővárosa Debrecen” – Pósán László országgyűlési képviselő Read More »

„Magyarországnak az az érdeke, hogy koalíciós kormányzás vezesse” – interjú Ungár Péterrel

Régiós összehasonlításban sikeresnek látja az LMP-t, de az alapításkor kitűzött céljaikat nem sikerült megvalósítaniuk. Antall Józsefnek és Medgyessy Péternek is vannak komoly miniszterelnöki érdemei, a Kisgazdapárt pedig jót tett az első Orbán-kormánynak. A képviselő szerint nem engedhető meg, hogy a Facebook algoritmusa törvényszegő módon reklámozza a holokauszttagadást. Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő 2018-ban a parlament …

„Magyarországnak az az érdeke, hogy koalíciós kormányzás vezesse” – interjú Ungár Péterrel Read More »

Migránsozva, szivárványzászlózva avatta fel Szent István debreceni szobrát Papp László polgármester

„Ők” és „mi”, külföld és Magyarország szembenállás is volt a politikus beszédében. Az első magyar király személyisége mellett tesz hitet a város vezetése – mondta Papp. Annak ellenére, hogy a debreceni önkormányzat semmilyen nyilvános felületen nem hirdette, több százan vettek részt augusztus 20-án Szanyi Borbála Szent István szobrának Dósa nádor téri avatásán. A tömegben maszkokat …

Migránsozva, szivárványzászlózva avatta fel Szent István debreceni szobrát Papp László polgármester Read More »

„Ha lesz polgári demokrácia Magyarországon, akkor lesz független sajtó” – interjú Stumpf Andrással

Az újságíró úgy látja, az olvasók számára már világos, hogy nem csak a cipőboltban kell fizetni a minőségért, ingyen csak színvonaltalan propagandát kapnak majd. Szerinte nincs diktatúra Magyarországon, csak egy rendszer, amely fél, hogy elveszti a hatalmat. Orbán „őszödi beszédét” viszont ma nem adná le a közrádió. Stumpf András konzervatív újságíró és szerkesztő a munkája …

„Ha lesz polgári demokrácia Magyarországon, akkor lesz független sajtó” – interjú Stumpf Andrással Read More »