6300.hu

Hallgattassék meg a másik fél is – válasz a polgármesternek

Február 15-én ezen a hírportálon megjelentettem egy írást, melyben aggodalmamat fejeztem ki azzal kapcsolatban, hogy – bár járványhelyzetben a polgármester egyszemélyben dönt és fogadja el a város költségvetését – az előzetes ígérete ellenére esetleg nem lesz lehetősége a képviselőknek beleszólni és már csak a végleges anyaggal találkozunk, hiszen a költségvetési-tervezet elkészítésének törvényi határideje ezen a …

Hallgattassék meg a másik fél is – válasz a polgármesternek Read More »

Képviselők nélkül készült Kalocsa költségvetése

A katasztrófavédelemről szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §. (4) bek. alapján „VESZÉLYHELYZETBEN A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK……..FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÉT A POLGÁRMESTER..…….GYAKOROLJA.” Ez lefordítva azt jelenti, hogy a vészhelyzet kihirdetése óta a polgármesternek mindenről egyszemélyben lehet és kell döntenie, de ez nem jelenti azt, hogy a képviselő-testüleletet nem kérdezheti meg, attól véleményeket nem gyűjthet be. Tavalyi …

Képviselők nélkül készült Kalocsa költségvetése Read More »

Messziről jött ember azt mond, amit akar?

Az elmúlt héten a polgármester örömmel jelentette be egy sajtóközleményben, hogy megalakult a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft., melynek fő célja, hogy “a Paks 2 beruházás kapcsán az önkormányzatra háruló feladatokat koordinálja, szoros kapcsolatot tartson a beruházás valamennyi résztvevőjével, és minderről a lakosságot tényszerűen, hitelesen tájékoztassa. […] tervezett tevékenységi körébe tartozik a városfejlesztés, városmarketing, turizmusfejlesztés, …

Messziről jött ember azt mond, amit akar? Read More »

Nyilatkozat – Ellenzéki Összefogás

Filvig Géza polgármester dec. 2-i Facebook posztjára reagálva az ellenzéki Összefogás az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe: Tisztelt Filvig Géza Polgármester Úr! Sajnálattal értesültünk, éppen az Ön közösségi oldalán megjelentetett posztjából, hogy személyét és családját ízléstelen támadás érte. Az ilyen tettre nincs mentség, bármilyen sugallatra, bárki is követte el. Visszautasítjuk a posztjában tett említést, melyben …

Nyilatkozat – Ellenzéki Összefogás Read More »

És (nem) lőn világosság

Vége az októbernek. Már hosszú hetek óta megfigyelhető, hogy erősen rövidülnek a nappalok. Az óraátállítás miatt nemrég további egy órányi világosságot veszítettünk délutánjainkból. Mivel eddig a közvilágítás csak 18 óra körül kapcsolt be, volt egy 1-1,5 órás időszak, amikor a város és az utak teljes sötétségbe burkolóztak. Ez rendkívül balesetveszélyes. Az utóbbi időszakban a zuhogó …

És (nem) lőn világosság Read More »

Ön sem szokott emlékezni 200 millió forint elköltésére?

2020.október 22-én Testületi ülést tartott az Önkormányzat, melyen több kérdést tárgyaltak/szavaztak meg a képviselők. Többek között napirendi pont volt a szociális városrehabilitációs pályázat beadása, az óvodafejlesztés során felmerülő talajcsere költségének önkormányzati büdzséből való fedezése, de ingatlaneladások, szociális bérlakások kérdése is. (Ezekről később majd bővebben értekezünk). Az ülés utolsó 10 percében Király Róbert képviselő kért szót …

Ön sem szokott emlékezni 200 millió forint elköltésére? Read More »

Koronavírus-jelentés Svédországból (fél évvel később) Török Annától

Az előző cikkemet hat hónappal ezelőtt, a járvány fokozódásának kezdetén írtam. Emlékszem, hogy amikor megírtam a márciusvégi beszámolót, úgy gondoltam, hogy akár már pár nappal később elavult lesz, mert olyan gyorsan fog változni a helyzet. Ez azért nem így lett. Svédországban az első ijedelem után ugyanúgy ment tovább az élet, igaz, a koronavírus által meghatározott …

Koronavírus-jelentés Svédországból (fél évvel később) Török Annától Read More »

Az időközi választáson győzött dr. Vincze András

2020. szeptember 20-án időközi választás volt Kalocsán melynek előzményeiről korábbi cikkünkben már beszámoltunk. A választási eredményeket az urnazárás után viszonylag hamar lehetett tudni. Ennek értelmében, ahogy arról korábban már beszámoltunk az időközi választást Dr. Vincze András nyerte a leadott szavazatok 55,52 %-át megszerezve. Vincze András már az októberi önkormányzati választásokon is független jelöltként indult, szavazatainak …

Az időközi választáson győzött dr. Vincze András Read More »

Időközi választási dömping az országban. Találja ki, ki NEM nyert sehol?

Vége a nyárnak, ismét beindult az állami gépezet és elindult a választási dömping is. A járvány első hulláma alatt illetve a nyári időszakban az országban számos helyen – így Kalocsán is – üresedett meg képviselői vagy polgármesteri mandátum. Ezeket a posztokat időközi választáson töltik be. A Jánosi György (Fidesz-KDNP) lemondásával a 7. választókörzetben (kertváros) megüresedett …

Időközi választási dömping az országban. Találja ki, ki NEM nyert sehol? Read More »

Az időközi választás igazi tétje

Sokakban fölvetődhet a kérdés, miért olyan fontos ez az időközi választás? Az ellenzéki pártok országosan a parlamenti választás „előszobájaként” kezelik, szorgalmazva itt is a teljes összefogás, az egy jelölt állításának jelentőségét, egyben felmérve ennek lehetőségeit. Helyi jelentőségét az adja, hogy az önkormányzatban a képviselő-testületi többséghez 7 szavazat kell. Jánosi György áprilisi lemondásáig dr. Filvig Géza …

Az időközi választás igazi tétje Read More »