Újabb említésre méltó pillanathoz érkeztünk Kecskemét polgármesterének összeférhetetlenségi aggályában. Mint ismeretes, a fővárosi kormányhivatal kormánymegbízottjának nyilatkozata alapján vizsgálatok indultak főként ellenzéki városvezetők ellen, mert ilyen munkájuk mellett máshonnan is vettek fel fizetést, és ez az indoklás szerint törvénytelen.
Ezzel képbe került Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester is Kecskeméten – írta meg a KecsUP. Előző a Neumann János Egyetemért Alapítvány FB tagja havi 1,6 millió forintért, utóbbi egy vidéki hulladékgazdálkodási cég FB tagja havi fizetésért.
Személyekre szabott törvényjavaslat?
A Bács megyei kormányhivatal kérdsünkre azt írta, hogy informálódik az ügyben, addig is elküldte a törvényt. Következő kérdésünkre már nem válaszoltak, hogy mégis hol tart az ügy. Közben megírtuk, hogy a Momentum egyik előválasztási képviselőjelöltje, Szél Bernadett is levélben fordult a hivatalhoz, hátha mint országggyűlési képviselőnek válaszolnak, ha ezt nem tették meg Bodrozsán Alexandra önkormányzati képviselőnek. Most a képviselő közölte: választ nem kapott, viszont elküldtek neki egy törvényjavaslatot, amelyet tegnap délután nyújtottak be, és amelynek az a lényege, hogy
az eddig törvény kiegészül azzal, hogy 3000 fő feletti település polgármestere közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumának vagy felügyelőbizottságának tagja lehet.
Ez pont kapóra jöhet Kecskemét polgármesterének is. “Magyarul lehet Szemereyné polgármester és vagyonkezelő alapítványban pozícióban egyszerre” – írta Szél képviselő.
A teljes cikk itt olvasható: https://kecsup.hu/2021/04/polgarmesteri-osszeferhetetlensegi-aggaly-bodrozsan-alexandra-hozhatta-lepeskenyszerbe-a-torvenyhozast/