Bajai Momentum: Elítéljük a közösség megbontására tett törekvéseket

Minap írtuk meg, hogy Székely Dániel megyei önkormányzati képviselő kilépett a Momentumból, mert -ahogy a KecsUP-nak mondta- nem taláta a hangot a bajai alapszervezettel. Azt is nyilatkozta, hogy bővebben is kifejti majd véleményét. Kerestük levélben a bajai alapszervezet elnökét, Nyirati Klára polgármestert ezzel kapcsolatban. Most közleményben reagált. Íme:

“Elnökségi Közlemény
Az utóbbi napokban néhány elektronikus médium foglalkozott a Momentum Mozgalom Bajai Szervezetében történt személyi változásokkal. A Momentum azon túl, hogy politikai szervezet, egy közösség is egyben. A helyi elnökség elítél minden olyan próbálkozást, amely személyes vagy egyéb érdektől vezérelve a közösség megbontására irányul.
Szervezetünkből kilépett Székely Dániel Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Képviselő, akinek kilépését az elnökség üdvözölte. Székely Dániel az elnökségi-, és alapszervezeti tagok közül több személlyel összeütközésbe került, megítélésünk szerint személyes ambícióit a közösség érdeke elé helyezve! Ez az elnökség számára elfogadhatatlan!
Sajnáljuk, hogy a megyei önkormányzati munkájáról sem sikerült tájékoztatnia a térség lakosságát és a Momentum tagságát a képviselőnek!
Mivel Székely Úr a Momentum Mozgalom támogatásával került a megyei közgyűlésbe, elvárjuk, hogy a párttól kapott listás helyét adja vissza a pártnak, lehetőséget adva olyan képviselő delegálására, aki hatékonyan képes képviselni a bácskai emberek érdekeit a Megyei Közgyűlésben!
Továbbá örömmel tájékoztatjuk a közvéleményt, a Momentum Mozgalom Bácskában folyamatosan bővül, így a bajai szervezet egyre több taggal dolgozhat azért, hogy a térség kilépjen az évek óta tartó alvó állapotából! Célunk egy dinamikusan fejlődő bácskai térség kialakítása!
Baja, 2021. január 11.
A Momentum bajai Szervezetének Elnöksége képviseletében:
Nyirati Klára
Alapszervezeti Elnök”

Az eredet cikk itt olvasható: https://kecsup.hu/2021/01/bajai-momentum-eliteljuk-a-kozosseg-megbontasara-tett-torekveseket/