Néhány hónap alatt 15 orvos hagyta ott a szegedi aneszteziológiát

Nyár eleje óta több, mint 15 orvos jött el a szegedi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetéttől – írja a szeged.hu. A portálnak valaki úgy fogalmazott, hogy menekülnek az orvosok az egyetemről.

A 15-ös szám nem bármilyen dolgozókat (beleértve akár szakápolókat, takarítókat stb.) jelöl, hanem kizárólag az orvosokat. Hogy legyen kontextus: az intézet a honlapján olvasható bemutatkozó szerint az intézet „négy részlegén, 36 műtőben és négy intenzív osztályon több mint 60 orvos, és csaknem 150 szakdolgozó szolgálja a betegeket naponta”.

A lap úgy tudja, hogy a jelenség egyáltalán nem példa nélküli Szegeden. Az utóbbi hetekben és hónapokban sok orvos mondott fel a szülészet-nőgyógyászati, a radiológiai, valamint a pszichiátriai klinikán is.

Amikor távozásuk okáról kérdezték az orvosokat, meglehetősen hasonló válaszokat kaptak: többen a lehetetlen vagy nagyon nehéz munkakörülményekre panaszkodtak, szerintük ez szoros összefüggésben áll azzal a bürokráciával, ami általában az egyetem, és ezen belül a klinikák működését jellemzi.

Ide tartozik például, hogy a legegyszerűbb ügyek végigv itele vagy éppen a beszerzések megszervezése és lebonyolítása hónapokat visz el. Egy-egy aláírásra hónapokat kell várni olykor. Többek mondták, hogy az egyetemen és a klinikai központban rosszul, lomhán, a legkevésbé sem hatékonyan működnek

„Ebbe a szélmalomharcba nagyon bele lehet fáradni. Teljesen feleslegesen rengeteg energiáját emészti fel ez az itt dolgozó orvosoknak és a szakszemélyzetnek, akik folytonosan azt látják, hogy a dolgok nem változnak. Vagy ha igen, még rosszabbak lesznek” – mondta egy nevét nem vállaló orvos.

Problémaként sorolták még a kontraszelektált intézetvezetőket és tanszékvezetőket, az orvosi teljesítmények el nem ismerését, és hogy a ranglétrán való előrejutás sok esetben a magas szakmai munka mellett sem biztosított. Általános volt a vélemény, hogy az orvosok távozása a rossz és romló munkakörülményekkel és -feltételekkel függ össze, nem a fizetéssel.

Az eredeti cikk itt olvasható: http://szegeder.hu/nehany-honap-alatt-15-orvos-hagyta-ott-a-szegedi-aneszteziologiat/

(Kép: dreamstime.com)