CSALÓDÁS – Adtak is, meg nem is

Egy ideje próbálom elhessegetni a gondolatot: már megint a tehetőseket támogatja a kormány. Mert ki tudja igénybe venni minden idők egyik legnagyobb lakásfelújítási kedvezményét? Az, akinek van hat millió forintja. Akinek nincs, annak nem is lesz. Legalábbis ebből az állami forrásból aligha.

Szegények rossz lakásokban

Jól hangzott, amikor bejelentették a 2021. január 1-jétől igényelhető vissza nem térítendő állami támogatást lakásfelújításra. Hiszen sokan élnek méltatlan körülmények között nem csak Pesten, de vidéken is. A tavaly forgalomba került lakásoknak mindössze a 4 százaléka felelt meg az Európai Unió energiafelhasználási mutatóinak, 45 százalékuk pedig egyenesen környezetszennyező! Tehát lenne mit felújítani, jól jönne hozzá az állami támogatás, azonban ahogyan lenni szokott, az ördög a részletekben rejlik.

Buktatók hosszú sora

Először is, mivel családi támogatásról van szó, kell hozzá legalább egy gyerek. Ha elváltak a szülők és közös nevelésben van, akkor az a szülő veheti fel a támogatást, akinek a lakcímén van bejelentve a gyermek.

Másodszor, a hat millió forintot a lakástulajdonos meg kell, hogy előlegezze, majd utólag, a számlák birtokában kapja vissza az összeg felét, amennyiben az illetékes szerv mindent rendben talál a kérelemben és annak kilónyi mellékletében. Maximum 6 millió forint lakásfelújítást támogat az állam 50 százalékban. Tehát a támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb három millió forint. Ha kisebb az igazolt összkiadás, akkor annak a kisebb összegnek a felét téríti meg az állam. Fontos információ, hogy a felújítási költséget hitel formájában megelőlegezi az állam, maximum hat millió forint összegig, tíz év futamidőre, évi 3 százalékos kamatra. Ám ha az adós valami oknál fogva nem kapja meg a támogatást, akkor piaci kamattal kell visszafizetni a hitelt. Ez a piaci kamat jelenleg évi 5-6 százalék.

Ebből következik a harmadik buktató, hogy hitelképesnek kell lenni az ember gyerekének ahhoz, hogy ebbe az egészbe egyáltalán belefoghasson. A mai bizonytalan gazdasági helyzetben.

Negyedik buktató, találni kell mestereket, akik hajlandók kivitelezői szerződést kötni a munkára. Nem elég csak az anyagköltségről és a kivitelezésről szóló számlát mellékelni, a vállalkozói szerződést is minden esetben csatolni kell a kérelemhez.

Ötödször, nehogy azt higgye valaki, hogy majd ő maga felújítja a lakását és elszámolja az anyagköltséget. Nem! Azt nem lehet. Csak akkor stimmel a kérvény, ha anyag- és kivitelezői költség 50-50 százalék arányban megoszlik. Nem lehet egyiket a másik nélkül kérni. Nem adható be számla kizárólag anyagköltségről, a támogatás összegében (ami maximum a teljes költség fele) az anyagköltség és a vállalkozói díj fele-fele arányban szerepelhet.

Hatodszor, ha valaki túl gyors volt és tavaly megvette a lakásfelújításhoz az anyagot, rosszul jár. Elmehet a számlákkal a búsba. Tavalyi számlát nem fogadnak el, hiába kezdik idén a lakásfelújítást.

Hetedszer, legalább egy éve a kérvényező nevén kell legyen a lakás, kivéve talán, ha friss lakásvásárlásról van szó. De ez utóbbiban nem vagyok biztos. És lehetne még sorolni tovább a buktatókat.

Osztályelfogult népesedési politika

Szóval, nem árt alaposan áttanulmányozni a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás részleteit, mielőtt valaki belevágna! A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának feltételeit a november 25-én megjelent, december 23-án pontosított 518/2020. (XI.25.) kormányrendelet tartalmazza, amely 2021. január elsején lépett életbe. Interneten megtalálható. Ahogy a vélemények is a különböző magazinok internetes és print kiadványaiban.

„Ami itt történik, az nem lakás-hanem népesedési politika, éspedig markánsan osztályelfogult. A gyermekvállalás ösztönzése józan, igazolható cél, az viszont már nem, hogy az otthonteremtési támogatások csak azoknak szólnak, akiknek még a járványban is stabil a helyzetük a munkaerőpiacon” – olvasható a hvg összeállításában a budapesti főpolgármester lakásügyi tanácsadójának, Misetics Bálintnak a véleménye. Akiknek van hat millió forintjuk, azok nyilván maguktól is belefognának előbb-utóbb támogatás nélkül is. Nekik talált pénz. Akinek meg nincs és nem is hitelképes, az ebből is kimarad. Kormányunk ezúttal is hozta „okos lány” formáját, aki vitt is ajándékot, meg nem is. Adtak is támogatást a családoknak, meg nem is.

Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.veszpremkukac.hu/csalodas-adtak-is-meg-nem-is/